Valami elmaradt!

Vámos Balázs - 2024.03.07

Vámos Balázs - 2024.03.07

Múlt év októbere óta tartó töretlen emelkedésben a vezető amerikai részvényindexek január második felében új mindenkori csúcsukra is mentek. Az újabb csúcsdöntésre két teljes évet kellett várni, ugyanis a korábbi ATH (All Time High – mindenkori csúcs) szinteket 2022 januárjában állították fel a piacok.

Az új csúcsdöntések óta azonban az emelkedés tovább folytatódott, mindezt úgy, hogy a tőzsdei álmoskönyvek szerint egy fontos momentum kimaradt az azóta látott mozgásból. Ebben a cikkben, ezt a kimaradt és várt momentumot fogjuk körüljárni.

Az emelkedés alapja

A bevezetőben említett időszak emelkedése nagyrészt az AI (mesterséges intelligencia) szektornak volt köszönhető. Ezen belül is az NVIDIA az egyik meghatározó szereplője ennek a történetnek.

Kizárólag az NVIDIA tud jelenleg az AI mániából pénzt is csinálni a chipeken keresztül, és bizonyos feladatokra, csak az NVIDIA chipek alkalmazhatóak. Ennek is köszönhető a részvény szárnyalása, ami egészen elképesztő 80%-os emelkedést tudhat magának, csak az idei évben.

Az AI fejlődési görbéje alapján azonban közel van az a korszak, amikor az emberek elfogultsága elmúlik a technológia iránt, ugyanis rájönnek annak korlátaira. Erről az OXO podcastjében hallottam Rab Árpád jövőkutatótól, ahol a Gartner féle hype görbe első hullámának végén helyezte el a kutató a jelenlegi technológiai állapotot.

Ha a mesterséges intelligencia útját vetítjük rá a görbére, akkor most valahol az első csúcs vége fele járhatunk, a felfokozott várakozások szakaszának utolsó pillanataiban. A görbén ezt követően jön a csalódás szakasza, amikor is az emberek rájönnek a technológia hátrányaira.

Az AI esetében is sok mindenen kell még csiszolni, ahhoz, hogy az emberek kompromisszumok nélkül használják. Például a képalkotás során az AI sokszor nem pontosan rajzolja meg a végtagokat, gyakori a 4-6 ujjú kéz ábrázolása embereknél.

Hamarosan tehát a technológiában a hype görbéje alapján egy kijózanodási szakasz jöhet, hasonlóan, mint történt az pár éve az elektromos autóknál.

(A Tesla 2022-óta tartó esése jól példázza a hype elmúlását a széles társadalmi vélekedésben. Nem mellesleg nagyon valószínűnek tartom, hogy az NVIDIA is ugyan ezt az utat fogja bejárni, de erről majd egy későbbi cikkben.)

Az NVIDIA esetében olyan emelkedést láthatunk az idei évben, amilyet a cég történetében eddig még sosem! Az idei év eddigi 10 hetéből, 8-ban biztosan és a most zajló 9. hétben is zöld gyertyával lehet találkozni a hetes idősíkú árfolyamon. A sorozat töretlen, tehát 8 héten keresztül zsinórban magasabban zárt minden hetet az NVIDIA, mint ahol kezdte azt. A részvény korábbi töretlenségi rekordja hetes idősíkot tekintve 7 teljes hét volt. (A grafikonon lila téglalap jelöli a jelenlegi töretlen hetes idősíkú trendet.)

Az egyik korábbi cikkemben a szezonalitás alapján február második felére vártam egy korrekciót a piacon, ezzel együtt az NVIDIA részvényében is, ez azonban nem következett be. (Több short pozíció felvételével is próbálkoztam a részvényben, de a medve vadászat engem sem kímélt.)

Ebben a cikkben fejtettem ki az akkori korrekcióra utaló jeleket:

2024.02.05

Az egyre eufórikusabbá váló AI rallynak lehet a kínai holdújév vet véget? A sárkány éve vajon elhozza a fordulatot? Az alábbi bejegyzésben ezt vizsgáljuk.

Mivel az ilyen meredekségű emelkedő trendek általában nem maradnak fent sokáig, így minden egyes további emelkedő héttel jelentősen nő az esélye a korrekciónak.

Ha ezt összepárosítjuk azzal, hogy Rab Árpád a Gartner féle hype görbe csökkenő szakaszának elejére helyezte az AI technológiát, akkor a kettő együttesen tovább erősíti az esés valószínűségét.

Indexek

A chipgyártó szektorban való shortolási próbálkozásaim, ahogy említettem is sikertelenek voltak, aminek az okát már felismertem azóta. A piac nem adott eladási jelzést!

Ha megnézzük a Nasdaq 100 index grafikonját, akkor látható, hogy az árfolyam egy nagyon egyszerű rendszer alapján menetel felfelé. Újabbnál újabb csúcsokat alakít ki, és amikor korrigál egy kicsit, akkor a 20 napos mozgóátlagnál (pink vonal) megjelenik egy vevői csorda, akik meg is fordítják az árfolyam irányát, ahonnan újra jönnek a magasabb csúcsok.

A piacnak ezt az egyszerű képletét csak sokadik sikertelen NVIDIA short után fedeztem fel. A sikertelen shortjaim oka tehát a türelmetlenség volt, ugyanis ez idáig nem kaptam jelzést a piac részéről a korrekció kezdetére.

Február 20-án elesett ugyan a 20 napos mozgóátlag, de az NVIDIA 21-ei gyorsjelentése a részvénnyel együtt a piacot is megfordította.

De mi az, ami elmaradt?

A bevezetőben említettem, hogy a tőzsdei álmoskönyvek szerint egy bizonyos momentum elmaradt az új csúcsra menetelt követően. Ez pedig nem más, mint a korábbi mindenkori csúcs visszatesztelése.

Általában, amikor egy eszköz új mindenkori csúcs árfolyamot alakít ki, akkor rövid ideig még a trend hevében elmaradhat a korábbi csúcs tesztelése, de ez előbb utóbb bekövetkezik. A korábbi csúcs tesztelése, ugyanis egy megerősítő jelzés lehet a piaci szereplők számára, hogy amennyiben nem esik tartósan a korábbi csúcs szintjei alá az árfolyam, akkor a kitörés valid volt, és van annyi vásárló a korábbi csúcs szinten, akik újra emelkedésre fordítják az adott instrumentum grafikonját.

Az alábbi grafikon a Nasdaq 100 indexet ábrázolja napos idősíkon, ahol kék vízszintes vonal jelöli a 2022-es korábbi mindenkori csúcs szintet 16.600 dollár magasságában. Az S&P 500 indexben ez a szint 4.800 dollárnál húzódik.

A következő hetekben tehát nagy valószínűségét adnám egy korrekciónak, ahol az indexek visszatesztelik a korábbi 2022 elején kialakított csúcs szintjüket.

A nagy kérdés számomra már csak az, hogy mi fogja ezt a korrekciót kiváltani a piacon. Ez lehet akár a most pénteken nyilvánosságra kerülő NFP (munkaerőpiaci) adat, vagy a márciusban publikálandó inflációs szám, ahol már előző hónapban is a várakozásokat meghaladó inflációs számokat közöltek. (Az infláció márciusi lehetséges megugrásáról a 2024-es cikkben írtam.)

Ha az esés pontos triggerjét nem is tudom jelen pillantban meghatározni, a 20 napos mozgóátlag elesése, minden bizonnyal jelezni fogja a korrekció kezdetét.

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas.

Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Kapcsolódó cikkek