Duplázás a Meta részvényében

Vámos Balázs - 2023.05.18

Vámos Balázs - 2023.05.18

Ebben a bejegyzésben az egyik legjobb pozíciómat szeretném bemutatni az idei évből, amit pár hete zártam. Ezt a pozíciót még tavaly novemberben kötöttem meg a META részvényében, idén áprilisban pedig eladtam a részvénycsomagom nagyobb részét. A következő pár percben bemutatom, hogy miért vásároltam a részvényből és mi volt a részleges kilépésem oka. Tarts velem!

Mi adta a belépési jelzést?

Kezdjük előszőr is a legelején.

A figyelőlistámon lévő 120+ részvény árfolyamát szinte napi rendszerességgel szoktam követni. 2021 végén feltűnt, hogy a piac egészénél a Meta jóval gyengébb volt. A 22-es év gyengeségének jele, talán a Meta részvényénél mutatkozott meg elsőként. 2021 szeptemberében érte el az akkor még Facebook néven futó vállalat a csúcsát, miközben a piac egésze csak decemberben tetőzött.

Ezt követően a Facebok részvényei nem tudtak újult erőre kapni, folytatódott az árfolyamok zuhanása. A csúcstól számítva 76%-kal került lejjebb a cég részvényeinek árfolyama.

A támaszt jelentő szintek sorra estek el a grafikonon, elég csak megemlíteni a 200 hetes mozgóátlag elesését, ami a korábbi időszakokban rendre megtámasztotta az árfolyam csökkenését (piros karikák az árfolyamon).

A folyamatos csökkenésben és negatív piaci hangulatban volt egy megérzésem, hogy közel lehetünk az esés mélypontjához, mert egy ekkora tech óriás ilyen mértékű értékvesztése számomra nem volt ésszerű. A platformjaikat emberek milliárdjai használják, és a közösségi média kifejezés szinte összeforrt a cég nevével. Ezért is gondoltam, hogy talpra fog állni a részvény, a kérdés csak az volt, mikor.

További támasz szintek után kutatva, a grafikonon felrajzoltam a Fibonacci korrekciós szinteket, összekötve a részvény bevezetése óta kialakult legalacsonyabb és legmagasabb árfolyamokat. Így kaptam meg a fenti grafikonon is látható szinteket, amelyek közül a 61,8-as és a 78,6-os korrekciós szintet figyeltem.

A 61,8-as szint viszonylag könnyen elesett, de ezt követően 110-135 dollár közti sávban vártam az árfolyam fordulását.

Ekkor jött az októberi gyorsjelentés, ami csökkenő aktív felhasználószámról és a várakozásokat alulmúló egy részvényre jutó jövedelemről számolt be. Ekkor a 120 dollár körül forgó részvény, nyitásra, 25%-ot zuhanva beesett a bűvös 100 dollár alá.

Mindeközben a cég elindította a Metaverzum projektének következő lépcsőjét, az új szemüveg értékesítését, amiről korábban ebben a bejegyzésben írtunk:

2022.10.22

A Meta bemutatta az új VR eszközét, amivel egy teljesen új világ előtt nyitotta ki a kapukat. A cég árfolyama nagy lemorzsolódást szenvedett el az elmúlt 12 hónapban. Az új eszköz és a várakozásoknál esetlegesen jobb eredmény, vajon elég lesz a fordulathoz?

90 dollár körüli Meta árfolyamot látva késztetést éreztem a vásárlásra, gondolván ennél már tényleg nem lehet olcsóbb.

Alapvetően az elemzésem során túlnyomó részt technikai elemzésre szoktam hagyatkozni, azonban itt a fundamentális szempontok mellett sem mehettem el szó nélkül. 

Ekkor ugyanis a Meta P/E rátája 8 körül forgott. A P/E -(Price/EPS (Earnings per Share))- ráta azt mutatja meg, hogy az egy részvényre jutó eredmény hányszorosán kereskednek a papírral. A technológiai szektorban átlagosan 20 körüli értékkel lehet találkozni, míg a hagyományosabb iparágban működő cégeknél is inkább a 10 körüli P/E megfigyelhető. Így érzékelhető az az alulértékeltség a részvényben, ami fundamentális oldalról sem hagyott nyugodni.

Ekkor éreztem azt, hogy mind a fundamentális oldalról, mind a technikai oldalról (Fibonacci szint) kellő megerősítéssel rendelkeztem azzal kapcsolatban, hogy sokkal nagyobb az esély a részvény emelkedésére, semmint a további esésére. 

Egyszóval egy számomra kedvező asszimetriát találtam a piacon, amit úgy éreztem ki kell használnom.

Maga a pozíció

A fenti tényezők után belépési jelzésre vártam a piacról.

Alapvetően a magas kereskedési forgalom már megadta a jelzést, de a 9 napos mozgóátlag megtörését követően vásároltam a részvényből, megközelítőleg 104 dollár magasságában.

Ekkor a piaci hangulat rendkívül pesszimista volt, többek között én is vártam még további esésre, de már nem a Meta részvényében.

A novemberi vásárlásommal sikerült majdnem megfognom a piac alját, amit követően csak türelmesen kellett ülnöm a részvényben.

Teltek-múltak a hónapok, az árfolyam megnyugtatóan araszolt felfele. Ekkor tudtam, hogy sikerült jó vételt kötnöm.

Februárban jött a következő gyorsjelentés, ahol bizakodó voltam, ugyanis a cég nagy leépítéseket hajtott végre, több ezer munkavállalót bocsátott el, ami kapcsán a költségek mérséklésére számítottam, ezáltal pedig az eredmény javulására. (Az árfolyam alapján is lehetett sejteni a jó gyorsjelentési eredményeket, ugyanis pont a jelentés napján lépte át az árfolyam a 200 napos mozgóátlagot.)

Az elemzői várakozásokat EPS tekintetében nem sikerült túlszárnyalni, de erős számokat tett közzé a cég, ami további bizakodásra adott okot. A gyorsjelentést követő kereskedési napot a részvények 20%-os emelkedéssel indították, aminek mondanom sem kell, én is rettentően örültem.

Ezt követően a Nasdaq indexben nem láttam jelét nagy zuhanásnak, így tartottam még a pozíciómat. Célárként, ekkor a 200 hetes mozgóátlag szintjét jelöltem meg, ami 230 dollár magasságában húzódott. Az árfolyam tavasszal folytatta az emelkedést, 220 dollárig is felkúszott áprilisban.

A grafikonon a két kis lila karika jelöli a vásárlásomat és az eladásomat. Az így megfogott mozgást, pedig kék nyíllal jelöltem.

A grafikon alatt található a brókercégem egyenlegközlőjének kimutatása, erre a pozícióra vonatkozóan, ahol zöld nyíl jelöli a vételi árfolyamot, halvány piros nyíl pedig az eladási árfolyamot.

Kiszállás

Az áprilisi emelkedést követően, 200 dollár felett már elkezdett viszketni a tenyerem, hogy eladjam a pozíciómat. Örömteli volt látni a 100+%-os pozíciónkénti hozamot nap mint nap, de egyben a lebegő profit visszaadásától való félelem is egyre növekedett bennem.

Az áprilisi gyorsjelentés előtt úgy gondoltam nem szeretném magam kitenni egy esetlegesen rosszabb gyorsjelentés miatti nagy bukónak, így április 21-én 210 dollárnál zártam a pozícióm 2/3-ad részét.

A maradék 1/3-ad részét pedig azóta is tartom, ugyanis bízok a vállalat hosszútávú sikerében. A Metaverzum egyes számítások szerint 2025-re az USA GDP-nek 2,4%-át is kiteheti. Ennek a trendnek pedig nagy nyertese lehet a Meta.

Így jelenleg még egy kisebb részvénycsomaggal ugyan, de részese vagyok a vállalatnak, ami azóta is folytatta az emelkedést. Ezen sorok írásakor 242 dolláron kereskednek a papírral.

Egy kis csalódottság van bennem, mert nem az egész részvénycsomaggal ültem végig ezt az utóbbi 30 dolláros emelkedést, de összességében nagyobb az öröm és hála érzetem, hogy így lekereskedtem ezt a lehetőséget.

Remélem még sok ilyen kereskedésben lesz részem, és ugyan ezt kívánom a kedves olvasónak is!

Kapcsolódó cikkek