Aki kimarad, az lemarad

Vámos Balázs - 2026.05.20

Vámos Balázs - 2026.05.20

„Sokkal több pénzt vesztettek a befektetők a korrekciókra való felkészüléssel, mint magában a korrekciókban.”  – Peter Lynch

Idén februárban elkezdtem csökkenteni a portfolióm részvénysúlyát, mivel egyre több jelzés mutatott arra, hogy korrekcióra érett a piac. Az iráni háború megadta a végső lökést az esésnek, aminek köszönhetően március végére a vezető indexek 10-15%-kal kerültek lentebb. Eddig minden jól alakult, nem ijedtem meg az esésben, sőt örültem is, hogy milyen jó időzítéssel léptem vissza.

A probléma ott kezdődött, amikor az emelkedés megindult.

Trump egy éjfél után közzétett Truth Social posztban bejelentette a kéthetes tűzszünetet az USA és Irán között. Másnapra az S&P 500 több mint 2,5 százalékot, a Nasdaq közel 3 százalékot emelkedett egyetlen nap alatt – a WTI olaj pedig több mint 16 százalékot esett, az elmúlt hat év legnagyobb egynapi esése volt.

Ekkor még nem mertem venni. A híráramok mindenhol hatalmas hiányokról, elszálló energiaárakról és recesszióról szóltak, de a piac mégis menetelt. Én pedig mindeközben bennragadtam a korábbi piaci narratívában és nem vettem észre időben a fordulós jeleket.

A piac pedig szinte tankönyvszerűen fordult: először visszahódította a rövid mozgóátlagokat, majd áttörte a 200 napos mozgóátlagot is (narancssárga vonal).
 
Az S&P 500 index a március végi mélypontjáról mire észbekaptam az 50 napos mozgóátlag felett (kék vonal), már 8-9 százalékot emelkedett, és április közepére már új történelmi csúcson zárt. Az emelkedés elment anélkül, hogy a februárban megnövelt készpénzállományt jobb árfolyamon befektettem volna.

Nem panaszkodom így sem, mert például Amazon részvényekből vásároltam márciusban és azokban szép emelkedés ment végbe, de egy kis hiányérzet mégis maradt bennem.
A konklúzióm a történtekből az volt, hogy jobban jelen kell lennem a piacon, és továbbra sem szabad, hogy a hírek elvigyék a gondolkodásom irányát.

Mit mond a múlt

Ezek után jött szembe pont egy infografika, a piac időzítésének áráról, ahol a J.P Morgan vizsgálta a 2003 január – 2022 decembere közti időszakot.

Aki a kezdeti dátumnál befektetett 10.000 dollárt, és végig bent tartotta, 20 év múlva majdnem 65.000 dollárt látott a bróker számláján.
És most jön az igazán érdekes rész. Aki a 10 legjobb napot kihagyta a vizsgált 20 évben (kb 5.000 kereskedési napból 10-et!), annak a teljesítménye kevesebb mint a fele volt ahhoz képest, mintha végig pozícióban ült volna.

A diagram további oszlopai a 20,30,…60 legjobb napról való lemaradást mutatják. A hozam jelentős visszaesést mutat, de a legnagyobb arányú lemorzsolódás sajnos az első 10 nap kihagyásánál látszik.

A diagram jobb oldalán látható felsorolva a legjobb 10 kereskedési nap, ahol észrevehetjük, hogy a legerősebb napok igen közel voltak a legnagyobb pánik napokhoz.
Ahogy az ábrán is olvasható, például 2020-ban a második legerősebb nap közvetlenül a második legrosszabb nap után következett. 

Konklúzióként levonható tehát, hogy nem érdemes be-ki ugrálni a piacra, mert ha csak pár nagy emelkedésről lemaradsz egy pánikban, akkor a teljesítményed drasztikusan csökken.

Most mondhatja egy befektető, rendben, nem ugrálok a piacról ki-be, de mikor fektessem be a tőkét?
Történelmileg a 10-15%-os piaci korrekciók, gyakran bizonyultak jó hosszútávú beszállási pontnak. Rövidtávon lehet lesznek kellemetlen időszakok, de a történelmi analógiák alapján 1-3-5 éves távon jóval a piac feletti hozamot lehet elérni ilyen mértékű korrekciós vásárlásokkal.

Egy statisztika szerint 2008 óta a minimum 10%-os korrekciók után az S&P 500 medián 1 éves hozama kb. +18,1% volt, ami jóval magasabb a normál éves átlaghozamnál, ami 9,4%.


Nem szabad azonban mindig a korrekcióra várni a beszállókkal, mert az elmúlt 20 évben a minimum 10%-os korrekciók közti távolság átlaga 20 hónap volt.

Sokak szembesülhetnek azzal a problémával, hogy amikor összegyűlt egy nagyobb összeg, amit befektetnének, akkor nem tudják mikor kellene vásárolniuk. Amit nyilván nagyon nehéz is eldönteni, így, ha valaki nem naprakész a piaci eseményekkel kapcsolatban, akkor érdemes ebben is diverzifikálni. 

Ha lemaradtunk éppen egy korrekcióról a piacon, akkor érdemes a tőkét nem egyben befektetni, hanem pár hétre-hónapra szétbontva vásárolni indexeket, részvényeket.

De a legjobb ahogy taglaltuk is, ha a korrekciókban merünk vásárolni. Így ha valaki kis arányú részvény pozícióban és nagyobb kötvény pozícióban ül egy korrekcióig, az is nagyon jól működő stratégia lehet. 20 havonta nagy valószínűséggel lesz korrekció és akkor a kötvény részből lehet részvényeket/indexeket vásárolni. Ahogy láttuk a felpattanást követő évben, akár az átlagos hozam dupláját is elérhetjük, így a türelmünk busásan kifizetődhet.

Ha pedig az első nagyobb tőkebefizetésen túl vagyunk, akkor a havi rendszerességű vásárlás lehet a legjobb stratégia.
30-50 éves táv felett ugyanis nem az időzítés, hanem a piacon töltött idő számít. Minél régebb óta foglalkozik valaki a befektetésével, annál nagyobb vagyonra tehet szert, így érdemes mihamarabb elkezdeni, nehogy az idő legyen a legnagyobb ellenfelünk.

Összegzés

A történetem és a rideg statisztikák is tökéletesen rámutatnak arra, miért van igaza Peter Lynchnek. Hosszú távon a ki-be ugrálás és az időzítési kísérletek bizonyítottan rombolják a teljesítményt, hiszen a legjobb napok kihagyása lemorzsolja a hozamunkat. A piac sokszor a legrosszabb és legfélelmetesebb pillanatokban osztja a legjobb lapokat.

Akár hosszú távú indexbefektetők vagyunk, akár swing kereskedők, a kulcs ugyanaz: ne a hírek zajára, hanem a piac valós jelzéseire reagáljunk, merjünk vásárolni a 10%-os korrekciókban, és maradjunk jelen a piacon.

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas.

Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Kapcsolódó cikkek