Mi az idei év tanulsága számomra?

Vámos Balázs - 2022.12.21

Vámos Balázs - 2022.12.21

Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, hogy mi volt az idei év tanulsága számomra, akkor ezt -a már sokak által kimondott örök igazságot említeném meg.

A múltbeli hozamokat nem szabad kivetíteni a jövőre!

A 2020 márciusában kezdődő euforikus piaci hangulatnak 2021 novemberében vetett véget az inflációs nyomás megjelenése és az ezzel járó magasabb kamatok réme. Az idei év kezdete a medvék uralomátvételével kijelölte az eddigi indexcsúcsokat.

Nagyon sok befektető, aki a pandémia alatt lépett be a tőzsde előszobájába mindegy volt melyik felkapott részvényt vásárolta, az árfolyamok szinte kivétel nélkül felfele tendáltak. Egy „buy the dip” stratégia szinte mindig busás hasznot igért a spekuláns számára.

Sokan gondolták úgy, hogy ez a tendencia akár örökké így marad és ebből áll a tőzsdézés.

A részvénypiacoktól kezdve, a kripto piacig a 2021-es év kiemelkedő hozamokat biztosított.

Sokan ezt várták az idei évre is. Pár hónap alatt megduplázzák a számlájukat és utána nem is kell dolgozniuk. A piac azonban közbe szólt, és elővette a medve arcát.

2021-ben már mutatkoztak jelek arra vonatkozóan, hogy az emelkedésnek lassan vége lehet. Ezen jelek egy részével mi is foglalkoztunk itt a blogon, például az IPO-k számának extrém növekedésével, a túlzott mértékű opciós piaci optimizmussal és a rég látott 200 napos mozgóátlag visszatesztelésével.

2022-ben a piac megmutatta, hogy a fák nem nőnek az égig. Az extrém laza monetáris politika érája alatt jól teljesítő instrumentumok, technológiai részvények, biotechnológiai részvények, kripto eszközök 2022-ben mind csúnya mínuszt mutatnak.

Nem kell sokáig keresgélni, hogy 50%-ot meghaladó lemorzsolódással is találkozzunk.

Ezzel ellentétben az utóbbi években már-már feledésbe került value részvények, energetikai vállalatok az idei évben kifejezetten jól teljesítettek. Az energetikai szektorban 50%-os átlagos emelkedés figyelhető meg, de egyedi részvényekben, akár a duplázás sem volt kizárt.

Az idei évben, a korábbi éra üstökösként ragyogó vállalatai messze alulmúlták, a korábban elfeledett, kevésbé közkedvelt vállalatok teljesítményét. Ezzel is tükröt tartva a befektetőknek, hogy semmi sem tart örökké.

Az eddigiek alapján tehát megállapítottuk, hogy a jól teljesítő vállalatok előbb utóbb korrekciót szenvednek, és más szektorok szállnak ringbe a legjobb éves teljesítményért.

A megállapítás fordítottja azonban nem igaz! Miszerint a legrosszabbul teljesítő vállalatok lesznek a következő év sztárjai. Lehet benne valamilyen mintázat, azonban csak erre hagyatkozni felelőtlenség lenne.

Ugyanakkor érdemes szerintem megvizsgálni, hogy a következő évre vonatkozóan, melyek lehetnek azok a szektorok, papírok, amelyek jobban teljesíthetnek. Ezzel a következő bejegyzésben fogunk foglalkozni.

Addig is tartsuk észben, hogy a múltbeli hozamok, sosem jelentenek garanciát a jövőre tekintve! Csak egy dolog biztos -a változás.