2008 - A második felvonás

Vámos Balázs - 2022.10.08

Vámos Balázs - 2022.10.08

Augusztus 20-i hétvégén írtam egy bejegyzést $4220 dolláros S&P 500 árfolyam mellett, amiben a 2008-as időszak mozgását hasonlítottam össze, az idei év index mozgásával. Az akkori posztot, úgy fejeztem be, hogy amennyiben az index új mélypontra megy, akkor folytatása következik az írásnak.

Az új mélypontra menetel szeptember 26-a hétfőjén meg is történt, azóta láthattunk az árfolyamban egy kisebb fordulatot, de e-hét péntekre ismételten elromlott a hangulat.

Az alábbi bejegyzésben megvizsgáljuk, hogy merre mehetnek tovább a piacok és milyen eseményekre érdemes kiemelt figyelmet fordítani az előttünk álló hetekben.

Kezdésképpen csatolnám a korábbi írást, ugyanis ez a bejegyzés nagyban építkezik az előzőre:

2022.08.20

Az őszi hónapok nem tartoznak a legerősebbek közé, erről árulkodnak a mostani évezred számai. A technikai képet tekintve is fontos ellenálláshoz érkezett az árfolyam, ami nem mellesleg nagy hasonlóságot mutat a 2008-as évek mozgásával. Innen lehet nagyot esni?

Támasz szintek, amelyek még kitartanak:

Az indexek árfolyama előtt jelenleg még állnak olyan hosszútávú támasz szintek, amelyek esetlegesen elhozhatják a fordulatot. Igaz, ennek a fordulatnak a valószínűsége egyre csekélyebb.

A 200 hetes (narancssárga) mozgóátlag az egyik olyan szint, amely az idei év korrekciója során még kitart és támasztja az árfolyamot. Ez a hosszútávú támasz szint 1982 óta mindössze 3 alkalommal esett el!

A 2000-es évek dotkom lufija idején, 2008-ban, illetve 2020-ban a vírus okozta turbulenciában. Ezen időszakokon kívül, végig felfele kísérte az index emelkedését. (A grafikon logaritmikus ábrázolású, a könnyebb átláthatóság érdekében.)

Jelenleg ez a mozgóátlag a három nagy amerikai index közül kizárólag az S&P 500-ban jelent támasz szintet, mind a Nasdaq 100 indexben, mind a Dow Jones 30 indexben már korábban elesett.

A még jelentőségteljesebb támasz szintet, a havi idősíkú 50-es mozgóátlag jelenti.

Az előbb vizsgált 200 hetes mozgóátlaghoz képest annyi a különbség havi idősíkon, hogy 2020-ban ez hozta el a fordulatot a piacokon, és csak 2000-ben, 2008-ban esett el a havi idősíkú, 50-es mozgóátlag. Az alábbi grafikonon kékkel jelöltem az 50-es mozgóátlagot.

Az 50-es havi mozgóátlag az S&P 500 indexben, és a Nasdaq 100-ban még kitart, a Dow Jones 30-ban szeptemberben már ez is elesett.

Amennyiben hetes idősíkon az S&P 500 is megadná magát, és elesne a 200-as mozgóátlag, akkor nagyon nagy valószínűséggel tovább folytatatódna a zuhanás a piacokon. Ez elhozhatná októberben az 50 havi mozgóátlag elesését is.

Egyedi részvények állapota

Pillantsunk rá pár egyedi részvény grafikonjára, ott is elég elszomorító a helyzet sok esetben.

Az elmúlt bő 10 évben a gigantikus tech vállaltok eddig kivétel nélkül szinte mindig felefele húzták az indexeket. Idén ez markánsan megváltozott!

Alább, a Google árfolyama látható napi idősíkon. Korábban ez a papír volt az egyik zászlóshajója a tech részvényeknek, most azonban az egyik leggyengébb teljesítményt mutatja.

A héten látott felpattanás arra volt elég a részvényben, hogy a májusi mélypontot visszatesztelje alulról az árfolyam, de fölé kapaszkodni egy percig sem tudott (szaggatott vonallal jelöltem az árfolyamon). Nagyon úgy tűnik, hogy tovább fog folytatódni a részvény árfolyamának lejtmenete.

A Google mellett, a Microsoft részvénye nagyon hasonló képet mutat. Itt a szeptember végi mélypont is majdnem elesett a pénteki nappal.

A teljesség igénye nélkül álljon itt még pár részvény ticker kódja, amely 52 hetes mélypontján áll, vagy ahhoz nagyon közel: ZM, BABA, NVDA, AMD, ADBE, NIO, XPEV, LCID, META, SPOT, BYND.

Pesszimisták már a befektetők, de még nem eléggé

Az alábbi grafikon az opciós piac Put/Call arányát mutatja, amit a piac hangulatindikátoraként is számon tartanak. Ez az index megmutatja, hogy adott eladási opcióra hány vételi opció jut. Minél magasabb ez a szám, annál pesszimistább a piaci hangulat.

A pontos értékek helyett érdemes a mozgóátlagokat figyelembe venni, azok közül is a zölddel jelölt, 20-as mozgóátlagot. Ennek értéke, a grafikon készültekor 0,74 volt. Ami azt jelenti, hogy 100 db vételi opcióra 74 eladási opció jutott az elmúlt 20 nap átlagában.

A 0,8-as érték felett mondhatjuk azt, hogy extrém pesszimizmus uralkodik a piacokon. Ezen szint átlépése után gyakran következett be fordulat a múltban. A chart bal oldalán a 2008-as időszak látható, amikor is a 20-as mozgóátlag 0,8 feletti értéket vett fel.

Ezt követően a következő 0,8 fölé történő ugrás 2020-ban következett be. Érdekesség, hogy 2020-ban a 0,8-as szint átlépése, és a piaci mélypont között 7 kereskedési nap telt el, de ezen időszak alatt még közel 20%-ot veszített értékéből az S&P 500 index.

Elmondható tehát, hogy nagyobb a pesszimizum a piacokon, mint volt az fél-egy éve, de az igazán nagy végső eladási pánik, még nem köszöntött be.

Megjegyzendő, hogy volt honnan emelkednie ennek a mutatónak, ugyanis 2021-ben extrém optimista volt a piaci hangulat.

Erről korábban ebben a cikkben írtunk:

2021.09.12

10 évente kétszer akad olyan töretlenül emelkedő piac, mint amilyen a mostani. A 200 napos mozgóátlag több, mint egy éve nem került visszatesztelésre, így napról napra nő a matematikai valószínűsége egy korrekciónak. A bejegyzésben kitérünk a piac, hangulat indikátoraként is emlegetett put/call arányra, ami extrém optimizmust jelez az idei évben. Mi lesz ennek a vége?

Összegzésképpen elmondható, hogy van az árfolyamok előtt támasz szint, de az egyedi részvények mozgása, és a piaci hangulat arról árulkodik, hogy lehet még tere a további esésnek. Így az október a szezonalitást figyelembe véve még piros hónap lehet.

A részvénypiacokra a negyedéves gyorsjelentési szezon hozhatja el a következő turbulenciát, ami a Netflix jelentésével veszi kezdetét, október 18-án.

Ezt követően novemberben lesz az időközi amerikai elnökválasztás, ahol egyre inkább nő a valószínűsége egy republikánus győzelemnek, tekintve, hogy Biden elnöksége alatt a gazdasági helyzet sokat romlott.

És akkor még nem is említettük a FED lehetségesen erősödő szigorításait, ami a most pénteken megjelent enyhébb munkaerőpiaci adat fényében egyáltalán nem zárható ki.

A mostani pesszimistább kép miatt talán érdemesebb a hosszabb távú befektetésekkel várni egy kicsit, hogy a következő fél évre is maradjon száraz puskaporunk!

A 2008-as hangulat eljövetele egyre valószínűbb.

 

Címlapkép forrása: iStock