2000-es évek újratöltve?

Vámos Balázs - 2021. 05.18 - kedd

Az elmúlt években tapasztalt tőzsdei emelkedésre sokszor mondják, hogy kiköpött hasonmása a 2000-es években látott mozgásnak. A következő pár percben megvizsgáljuk a két korszak leginkább favorizált részvényének árfolyam mozgását.

A 2000-es években, a technológia fejlődésével egyetemben számtalan tőzsdei bevezetés (IPO) zajlott le. A befektetők szinte minden cég jövőjét extrém optimistán árazták, és hasonlóan a jelenlegi helyzethez, nagyon könnyű volt a rossz vállalatokat is rásózni az újdonsült kereskedőkre.

Akkoriban az internet elterjedtsége, a jelenlegi érték töredéke volt. Ami mára az internetnek köszönhetően valósággá vált, akkoriban az csak egy futurisztikus vágyálom volt. 

Húsz évvel ezelőtt nem volt nehéz egy internettel kapcsolatos ötletre befektetőt találni. Az alábbi grafikonon látható, a Nasdaq 100 technológiai index (narancssárga) és a Dow Jones Industrial Average Index árfolyam változásának százalékos mértéke. 

Kiválóan tükrözi az alábbi ábra, azt a kicsúcsosodó eufóriát, ami a 2000-es években a technológiai szektorban uralkodott.

A mára már jól ismert Amazon is ezekben az időkben kezdte meg a pályafutását. Egészen pontosan 95-ben kezdte meg a működését, ami akkoriban könyvárusításban ki is merült.

97-es tőzsdei bevezetése után, négy évnek kellett eltelnie, hogy nyereségesen tudjon működni. A nagy rally kezdetén, 98-ban 125 millió dolláros veszteséget könyvelt el, 610 millió dolláros bevételen. 

Mai szemmel nézve nevetségesek lehetnek ezek a számok, ugyanis napjainkban az Amazon egy napi árbevétele magasabb, mint a 98-as teljes évi árbevétel.

Vessünk egy pillantást ezen időszak -napos idősíkú- árfolyam mozgására.

Három, egymástól jól elkülöníthető mozgásformát figyelhetünk meg. A veszteséges működés ellenére is, egy igen szép emelkedést láthattunk 98-ban, ezt a narancssárga téglalap mutatja. 

Ezt követően jött csak az igazi mánia, ugyanis a 98 májusi 8$-os árfolyamról egy év leforgása alatt 110 dollárig is menetelt a jegyzés. Az akkori hírekben az Amazont a leginkább túlértékelt vállalatok között tartották számon.

99’ április 30-án –„Amazon voted most overvalued stock” címmel- jelent meg egy Forbes cikk, amiben taglalták az egy év alatt 11 szeresére emelkedett árfolyam relevanciáját.

Mindeközben részvényfelaprózásból sem volt hiány, mint látható 2 év leforgása alatt 3 részvényfelaprózás is történt, rendre 2/1, 3/1, 2/1 arányban.

Az előbb említett Forbes cikket, és egy negyedéves gyorsjelentést követően egy nagyobb korrekció zajlott le az árfolyamban, vissza egészen a 200 napos mozgóátlag szintjéig.

Ezt követően a bikák visszatértek még egy körre (lásd, zöld téglalap), és a korrekciót követő fél évben az árfolyamot felhúzták újra a korábbi 110$-os csúcs szintjéig.

Ez jelölte ki az akkori bika piac végét, ugyanis az ezredfordulót követő két évben az árfolyam a 200 napos mozgóátlag alatt tartózkodva, visszaesett a sárga téglalappal jelölt 8$-os árfolyam szintek közelébe.

Vajon kitalálja-e a kedves olvasó, hogy napjainkban melyik részvény grafikonja néz ki kísértetiesen hasonlóan?

A válasz a Tesla árfolyama.

Első lépésként, vizsgáljuk meg a kor szellemi hátterét. Gondolkodjunk el egy kicsit azon, hogy napjainkban milyen hírek jelentek meg a Tesláról a sajtóban.

Itt van pár szalagcím, az utóbbi egy évben megjelent cikkekből:

  • Buborék lehet a Tesla részvény”
  • „Egekben a Tesla-részvények árfolyama, vajon mikor durran ki a tőzsdei lufi?”
  • „Elektromos autó lázban égnek a tőzsdék, a befektetők nem bírnak betelni a részvényekkel.”

Látható, hogy nagyon hasonló felfokozott hangulat mutatkozik a piacon, úgy, mint annak idején az Amazon szárnyalása során. A Tesla is egy új iparág ígéretes szereplőjeként hódította meg a tőzsdét a példátlan emelkedésével, mindezt úgy, hogy 2020-ban zárta az első profitábilis évét. 

Az alábbi napos diagramon látható, a Tesla részvény árfolyammozgása, amiben véleményem szerint nagyon hasonló mozgást fedezhetünk fel, mint az előbb vizsgált Amazon árfolyamában. 

A narancssárga téglalappal jelölt emelkedésből kitörve egy még nagyobb diadalmenet vette kezdetét a Tesla részvények piacán. 

Ismerős valahonnan az egy év alatt 11 szeresére emelkedő árfolyam? 

A márciusi 80 dollárról, közel egy év leforgása alatt a Tesla árfolyam egészen 900 dollárig emelkedett. (Mindezt úgy, hogy közben láthattunk egy 5/1-es arányú részvényfelprózást is…)

Február óta a részvényben egy korrekciós mozgást figyelhetünk meg, amely a napokban elérte a 200 napos mozgóátlag által nyújtott igen meghatározó támasz szintet. 

Egyelőre nem tartom kizártnak, hogy a több mint 10 éve tartó technológiai mániából a piac csak hosszabb távon szeret ki, és addig is a bikák még egyszer megmutatják az elképesztő felhajtó erejüket.

Ami még szintén nagy hasonlóság a két korszak között, az a hihetetlenné váló tőzsdei emelkedés mértéke. 1999 januárjában az akkori FED elnök Alan Greenspan tett egy figyelmeztetést, az akkori piaci árazások kapcsán, miszerint a tőzsdei értékelések nem tükrözik a profitok lehetséges növekedését. Ezt követően a piac majd másfél éven keresztül szárnyalt, és csak 2000 márciusában érte el a csúcspontját.

A 2020-as évben is elképesztő szárnyalásnak lehettünk szemtanúi, amit nagyon sokan a mai napig szinte alig hisznek el. Mégis mindeközben a részvényindexek újabbnál újabb csúcsokat döngetnek, igen csekély jelét mutatva az eladói nyomásnak.

A dotkom lufi kipukkanása után az Amazon súlyosan megbüntette azokat a kereskedőket, akik túlságosan mohók voltak, és a többszöri jelzésre sem zárták le a pozíciójukat. 

Ezt követően, a részvényesek számára egy igen fájdalmas két év várt. Természetesen 20 év távlatából visszatekintve, 3200 dollár feletti részvényárfolyammal már mondhatjuk, hogy az járt igazán jól, akinek volt türelme kiülni az elmúlt 20 év részvénypiacát. 

Összefoglalóan mondva, szerintem kísértetiesen nagy hasonlóság van a két korszak vezető részvénye között, nem csak a technikai képet nézve, hanem a piacon megítélt szerepüket tekintve is.

A következő hónapok nagy kérdése az lesz, hogy feltud-e vajon kapaszkodni újra a Tesla árfolyama, az 500 dolláros szintekről, és látjuk-e befejeződni a mozgást, ami a zöld téglalappal lenne teljes.

(Címlapkép: Bezos holds Amazon’s first sign, spray painted for an interview with a Japanese TV station (1995) Andy Rogers / AP Images)

(A bejegyzés a 2021. május 15-ei záró árak alapján készült.)